Hajnalban a kádban
Sosem tűnt még fel, milyen érdekes a fürdőszoba plafonja, főleg ha a különböző szegleteket is szemügyre veszem. A kádban fekszem és csak az arcom látszik ki a vízből, amit már harmadszor engedtem újra, miután minden egyes alkalommal kihűtöttem. Reggel 6 óra van, az egész házban tompa morajjá folyik össze a még alvók lassú lélegzetvétele. Csak én vagyok ébren, de minden porcikám küzd az éberség ellen. Ahogy a forró víz beáramlik a hallójárataimba, földöntúli béke vesz rajtam erőt, pedig a gondolataim őrülten cikáznak körbe-körbe. Egy szemhunyást sem aludtam az éjjel, nem hagyott nyugodni a saját lelkiismeretem.
Ma délután férjhez megyek ahhoz a férfihoz, akire mindig is vágytam. Ma mindenki, akit igazán szeretek tanúja lesz annak, hogy mi ketten egyek leszünk. A gondolatra idétlenül felhorkantok, mert úgy hangzik, mint bármelyik idióta Valentin-napi képeslapszöveg, amiket mindig is borzasztóan csöpögősnek tartottam. A forró víz ölelésében rám tör a szentimentális gondolat, hogy valakinek a felesége leszek, mégpedig annak az embernek, aki nem csak a szerelmem, de a legjobb barátom, bűntársam és vetélytársam egyben. Akkor miért is vagyok ennyire beszarva ettől az egésztől?!
Gyerekkorom óta, ha megkérdezték, mi lesz belőlem felnőttként, kristálytisztán láttam azt a kertes házat, ahol a férjemmel, a két gyerekemmel és számtalan kutyával élek. Egy otthonban, ami színes és hangos a rokonok, barátok látogatásaitól, a szeretetünktől és a mindenféle érzelmeinktől. Ahol én, amellett, hogy feleség és anya vagyok, egy napfényes szobában ülök az írógép előtt és igazán önmagam lehetek. Most, hogy mindennek a küszöbén állok, a félelemtől szinte kihagy a szívverésem. Fullasztóan tör rám a gondolat, hogy ez a házasságosdi piszok egy felnőtt dolog és olyan, mintha fejest ugranék az ismeretlenbe. De mi van, ha én aztán rohadtul nem akarok ilyen módon felnőtt lenni? Mi van, ha féltem a fiatalságom, ha rám jön a szorongás attól, hogy megváltozik a nevem, amit születésem óta viselek és egész jóban lettünk az évek alatt? Mi van, ha úgy érzem, hogy ez az egész, ami készülődik kihasít belőlem egy darabot, amit aztán soha nem kapok vissza magamból az életben? Mi van, ha félek, hogy „valakinek a felesége leszek”, és többé nem az, akinek születtem? Ha emiatt nem kuporodhatok többé a szüleim mellé úgy az otthonunkban, hogy arra az időre ismét az ő kislányuk lehessek? Mi van, ha elveszítem a bekuckózós estéket a tesómmal, amikor végre mindketten hazalátogatunk, és hajnalig beszélgetünk, amíg el nem nyom minket az álom?
Ahogy ezen gondolkodom, a víz kezd ismét kihűlni körülöttem és én magam is elnehezülök a kád ölelésében. Megint szemügyre veszem a plafont, vizslatom a sarkokat, az egyedül árválkodó, poros pókháló szálat, majd behunyom a szemem és a fülemben lévő víz lassú zúgására figyelek.
Az arcomon sós könnyek folynak le és a testem szinte atomjaira hullik a langyos fürdővízben. Legbelül oldódni kezd bennem a szívemet fagyos karmokkal szorongató félelem. Pár percig így, mindent kizárva fekszem a vízben, én, csak egymagam és ez csodálatos érzés. Ahogy megnyugszik a szívverésem, úgy kezdem megérteni az ide-oda csapongó érzelmeimet. A behunyt szemem előtt életre kelnek az elmúlt évek emlékei, és az a melengető érzés, hogy bármi is zajlik bennem, ha megosztom Vele, ugyanúgy szeretve, biztonságban vagyok, amitől akaratlanul is elmosolyodom.
A vízből lassan emelem ki a lábamat, és az ujjaimmal felemelem a vízcsapot, hogy minden újra forróvá váljon körülöttem. A bőrömet simogató meleg víz ellazít, felpuhítja bennem a kétségeimet. Az életem új fejezete kezdődik ma el és én megbékélek a bennem lévő félelemmel, nem elűzöm, hanem a részemnek tekintem. Pár percig még élvezem a reggeli fürdőzésem, majd lassan felülök a kádban és egy kis rákészülést követően magam mögött hagyom a vizet a benne oldódó kétségeimmel együtt.
Kilépek a bolyhos szőnyegre, a bőröm vörös, és túl forró a szoba könnyű, kora reggeli levegőjéhez képest. A törölközőt magam köré tekerve, puha léptekkel haladok a gyerekkori szobám felé, ahol most az én békésen szendergő, leendő férjem pihen. Az ajtónak támaszkodva még pár pillanatig elidőzöm ezen a békés képen, mert körülölel az a jól ismert bizonyosság és melegség érzés, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.
